

A videóban látható felvételek a tavalyi, Rotterdamtól Köröstarcsáig tartó hajúton készültek. A 31 napos vízitúra egy Békés megyei társasághoz fűződik. Ők korábban többek között a Fekete-tengerig is elhajóztak Békésről indulva.
A csapat tagjainak egybehangzó véleménye alapján a rendkívül forgalmas Rajna volt a legnehezebb szakasz, itt ráadásul árral szemben kellett haladni.
A tavalyi útból idén készült el a film, az Öt folyón hazafelé című alkotást hamarosan Békéscsabán láthatja majd a közönség. Az alkotók célja az volt, hogy bebizonyítsák, hajóval is el lehet jutni a Körösökig.
A résztvevők megerősítették, magyarként és Békés megyeiként a legjobb az volt, amikor hazai földre léphettek, illetve elérték a Körösöket, mely mint fogalmaztak – szépségével felveszi a versenyt Európa bármelyik folyójával. A 3Témában Gebei Béla és Gyurkó Dániel beszélt az útról és a filmről.