

A Gyulai Ifjúsági Központ immár második alkalommal rendezte meg az általános iskolásoknak szóló ügyességi versenyt. Városszerte 6 intézmény összesen 72 tanulója mérte össze tudását úgy, hogy előzetesen kisorsolták, kik kerülnek egy csapatba, így építve a közösséget.
A gyerekeknek 1, 3 és 6 órán át tartó feladatokat kellett megoldaniuk, melyekhez elsősorban a kreativitásukat, humorérzéküket kellett igénybe venniük. A nap elején minden csapat bemutatkozott, egyedi zászlót készítettek, és ki kellett találniuk a csatakiáltásukat is. Az egyik háromórás feladat például egy édes otthon megépítése volt.
Az egyperces villámfeladatok mellett 2500 karakteres fogalmazást írtak a megadott kitalált szavak történetéről. De nemcsak a Vigadóban kellett feladatokat megoldani, mert az egyik, a hatórás feladat egy film forgatása volt az általuk helyesnek vélt közlekedésről, amiből egy négyoldalas képregényt is készítettek.
A gyerekek filmjeit később a város iskoláiban is bemutatják, árulta el Szabó Enikő szakmai vezető.
A vetélkedő időpontja egybeesik a Gyulai Ifjúsági Központ fennállásának ötödik évfordulójával, így a tervek szerint a közeljövőben ezt is egy hasonló esemény keretei között ünneplik majd meg.