2025. május 20., kedd
FONTOS

Nívódíjas lett a gyulai Harruckern Táncegyüttes

A Martin György Néptáncszövetség minden évben meghívja a hazai és a határon túli magyar, illetve nemzetiségi néptáncegyütteseket, hogy vegyenek részt a szakmai minősítést adó Néptáncosok Országos Területi Színpada című fesztiválon.

A rendezők ezeken a minősítő rendezvényeken szeretnének lehetőséget adni a szakmai zsűri előtti színpadi bemutatkozásra, ahol ezzel együtt egymás között is megmérettethetik magukat a táncosok. A közelmúltban, Nyíregyházán rendezett eseményen a gyulai Harruckern Táncegyüttes is részt vett, produkciójukat pedig nívódíjjal ismerte el a szakmai zsűri.

A néptáncosok területi bemutatóján 5 tagú szakmai zsűri értékelte a táncegyüttesek műsorait. A fesztiválon minősülni kívánó együtteseknek 15-25 perces előadással kellett készülniük.

A 2019-ben nívódíjas Harruckern Táncegyüttes tánckar vezetői: Szelezsán Rebeka és Harmati Patrik voltak.

Nézze meg ezt is:

Összbírói értekezlet: országosan is élen jár a Gyulai Törvényszék

  A 2024-es ítélkezési tevékenység időszerű és helytálló volt a Gyulai Törvényszék bíróságain- hangzott el …