2024. április 19., péntek
FONTOS

A pedagógusokat köszöntötték a Harruckernben

Többek között Gyalogné Veres Katalin hegedűjátékával köszöntötték a pedagógusokat pénteken a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Középiskolájában. Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében kiemelte, a pedagóguspálya egy olyan hivatás, melynek eredménye az, amikor a diákok tudásukkal, képességeikkel az oktatójuknak is dicsőséget szereznek.

A hagyományokhoz híven az eseményen évről-évre elismerik a kiváló munkát végző pedagógusokat. Hatan vehettek át emlékplakettet a kimagasló szakmai munka és életút elismeréseként. A pedagógus napot az intézmény 2007 óta ünnepli meg.

A legrangosabb díjat, a Harruckern-emlékgyűrűt idén a nyugdíjba vonuló Kotroczó Lajosné, az iskola szakmai igazgatóhelyettese vehette át.

Az eseményen hatan vehettek át Harruckern elismerő oklevelet, emellett tizennégyen kaptak igazgatói dicséretet.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …