2024. április 19., péntek
FONTOS

“Élmény és utazások” témára épül a Múzeumok Éjszakája Gyulán

A Múzeumok Éjszakája szinte minden kiállítóhely számára az év egyik legfontosabb rendezvénye.

Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, ezen a hétvégén ismét nagy érdeklődésre számítanak, hiszen a tavalyi számok is azt mutatják, hogy a Múzeumok Éjszakája az egyik legkedveltebb programok közé tartozik a látogatók körében.

Gyulán a kulturális központ munkatársai összesen öt kiállítóhelyen várják a vendégeket szombat este, az Almásy kastély mellett a Gyulai Várban, a Kohán Képtárban, a Ladics-házban és az Erkel Ferenc Emlékházban. A programok témája mindenhol az élmény és utazások köré épül majd. Az érdeklődők megismerhetik a Ladics család utazási szokásait, a Kohán Képtárban továbbra is megtekinthető lesz a “Nagybányától Brassóig” című kiállítás, az Erkel Ferenc Emlékházban pedig Nátor Éva zongoraművész “Utazás a zene világában” címmel tart előadást. Az Almásy kastélyban is egy különleges programmal készülnek, itt a 19. század leghíresebb parfümjeit ismerhetik meg a látogatók.

A Gyulai Várban szombaton 20:00-kor veszi kezdetét a múzeumok éjszakája “Az eltemetett vár” című tárlatvezetéssel. A Várkertben élő állat bemutató is lesz, ahol az egykor a vár udvarában tartott haszonállatokat mutatják be a vendégeknek.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …