2024. április 19., péntek
FONTOS

Továbbra is a munkaerőhiány kezelése az első feladat

Június 25-én tartotta kihelyezett elnökségi ülését a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A kamara életében többször is előfordult már, hogy soron következő ülésüket valamilyen cég székhelyén tartották, ezúttal a textil árut gyártó, békéscsabai Unicon Zrt adta a helyszínt.

Az esemény során szóba kerültek az elmúlt években történt nagyobb beruházások is, mint például M44-es gyorsforgalmi út, a Mezőhegyesi Ménesbirtok területén végrehajtott fejlesztések, illetve az ivóvízminőség-javító beruházások. A házigazda Unicon Zrt operatív igazgatója az idén 69 éves cégnél történt beruházásokat is szót ejtett. Előadása után üzemlátogatásra került sor.

A kihelyezett elnökségi ülésen elismerő okleveleket adtak át. A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Békés Megyei Kormányhivatal között szoros együttműködés áll fenn – ezt Orosz Tivadar, a megyei kamara elnöke hangsúlyozta.

Az ülés során a kamara és a kormányhivatal között lévő együttműködés keretében létrejött Cselekvési Tervben foglaltakat is áttárgyalták.

A megvalósult tervekről és eredményekről Takács Árpád kormánymegbízott beszélt. A jövőben a munkaerőhiány kezelésére kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni, az iparkamara és a kormányhivatal is erre összpontosít közös feladatai során – tette hozzá Takács Árpád.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …