

A tábor központja alapvetően Békéscsabán a Munkácsy Hotel, a napok során pedig több helyszínt is bejárnak a gyerekek. A programok között a békéscsabai tagkórház Skill laborja volt az egyik állomás, ahol találkozási lehetőséget biztosítottak számukra az egészségügyi szakemberekkel.
A beszélgetések mellett szakmai előadásokat hallgathattak meg a táborozók, filmeket nézhettek meg, ahol arról gyűjthettek tapasztalatokat, hogy ki, miért választotta az egészségügyi pályát. Természetesen az alap feladatokat ki is próbálhatták, ezeken a felvételeken éppen a sebellátást gyakorolták.
A kórházi feladatok bemutatása mindig intézménylátogatással egybekötött a tábor alatt. Csütörtökön Gyulára is ellátogat a 20 fős csoport, a Pándy Kálmán Tagkórházban a gyermekosztályt és az általános sebészetet mutatják be számukra.