2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Kiemelt nemzetgazdasági üggyé szeretnék tenni az Airbus beruházást

31 napirendi pont került terítékre a június 27-i képviselő-testületi ülésen. Kiemelt figyelmet kapott ezek közül a Gyulai Rendőrkapitányság 2018-as évre szóló beszámolója.

A rendőrség statisztikái szerint a város területén 2018-ban 454 bűncselekményt követtek el, mely a 2017-es évhez képest 11,8 %-os csökkenést jelent. Kiemelt kategóriák között szereplő bűncselekményeket, mint például személygépkocsi lopást, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt, vagy emberölést nem regisztráltak a tavalyi évben.

A rendőrkapitánység után a Határrendészeti Kirendeltség tájékoztatója következett. Az ülés során elhangzott, hogy a tiltott határátlépést és kísérletét a 2018-as évben, mintegy 50%-kal kevesebben kísérelték meg. A statisztikák azt mutatják, hogy főképp román és bolgár állampolgárok jelentkeztek a legtöbben lejárt személyazonosságot igazoló okmánnyal. A határrend és a határőrizet helyzetéről, valamint a határforgalom alakulásáról Wéber Csaba rendőr alezredes számolt be.

Csütörtök délelőtt döntés született az Erkel Ferenc Kulturális Központ ügyvezetőjének a személyéről is. A társaság vezetését jelenleg ketten látják el, Katona Katalin és Fekete-Dombi Ildikó. Katona Katalin határozott időre szóló szerződése 2019. szeptember 30.-ig szólt, ezt a grémium egyhangú döntés után további 5 évvel hosszabbította meg.

A júniusi képviselő-testületi ülésen a grémium módosította a települési támogatások rendszeréről, valamint a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokról szóló önkormányzati rendeletét. Ezt a témát már külön sajtótájékoztatón is ismertette Görgényi Ernő polgármester.

A lakhatási támogatás igényléséhez szükséges jövedelemhatárt 85.500 forintra emelték, a közétkeztetési támogatásnál szintén az előbbi összeget határozták meg a döntéshozók.

A grémium a déli ipari parkkal kapcsolatban is döntést hozott, ez az Airbus Helicopters repülőgépipari gyárhoz kötődik. A gyulai önkormányzat a beruházást kiemelt nemzetgazdasági üggyé kívánja tenni, ezzel kapcsolatban nyújtanak be kérelmet a magyar kormány felé. Amennyiben pozitívan bírálják el az indítványt, úgy az ügyintézési határidőkben kedvezőbb rendelkezések alkalmazhatók, amelyek meggyorsítják a beruházást.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …