2021. február 25., csütörtök
FONTOS

Új templom épült a Békés megyei Tarhoson „Ünnepre gyûltünk össze…”

Árpád-házi Szent Erzsébetnek ajánlva felszentelték a Szeged-Csanádi Egyházmegye beruházásában épült templomot a Békés megyei Tarhoson. A Wenck­heim-kastélyáról és Zenepavilonjáról ismert település első templomát Kiss-Rigó László püspök május 11-én ünnepi szentmise keretében bocsátotta a hívek rendelkezésére.

– Ünnepre gyűltünk össze Tarhoson! – mondta Kiss-Rig­ó László püspök, majd Isten áldását kérte az épületre és legfőképpen azokra, akik ellátogatnak oda.

– Azért épült ez a templom is, hogy akik Jézushoz tartoznak és a környéken élnek, vasárnaponként vele élő személyes kapcsolatba kerüljenek, itt hallhassák az ő szavát, és felhasználják mint az élet öröm-, erő- és energiaforrása.

Kiss-Rigó László utalt arra is, hogy húsvét negyedik vasárnapja a Jó Pásztor vasárnapja, mely szerint Jézus olyan, mint egy jó pásztor, aki ismeri, szereti és életét áldozza a közösségért.

Az építkezés 2018 tavaszától ez év februárjáig tartott. Ennek költsége összesen 139 millió forint volt, melyből hatmillió forintot az önkormányzat és az adományozók támogatásából gyűjtöttek össze.

Az Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viselő mintegy 200 m2-es épületet a település szülöttje, Lipcsei Gábor építész tervei alapján valósították meg. A 60 férőhelyes templom külső és belső kialakításánál legfőbb szempont a fenntarthatóság, vagyis az alacsony karbantartási igény, és az energetikai önellátás volt. A kortárs stílusú épület tervezésében megjelennek a helyi építészeti hagyományok is. A belsőépítészeti részletterveket Horváth Péter Kornél belsőépítész készítette, a képzőművészeti alkotások Kovács Jenő szobrászművész munkái.

A toronyba egy 160 és egy 56 kilogrammos harang került, amiket a hívek, a falu lakói és a településhez kötődő vállalkozók adományaiból vásárolt meg az önkormányzat. Ezen kívül a templomkert világítása, a toronyóra számlapja és mutatója, a kertbe visszaépített kovácsoltvas kerítés felújítása és számos egyéb tétel is adományból valósult meg. A templom melletti közel 2000 négyzetméteres park pedig további kültéri rendezvények, szabadtéri misék helyszínéül szolgálhat majd. A területet az önkormányzat adományozta a templom építéséhez, illetve a templomkert és környezetének megújításához szükséges munkálatokat is a település végezte.

Kovács József országgyűlési képviselő üdvözölte, hogy a tarhosi templom ökumenikus jelleggel működik majd.

– A keresztény Európában és dominánsan keresztény szemléletű országunkban egy közösség számára biztosítani kell, hogy gyakorolhassa hitét.

Kiss-Rigó László a szentmise végén kifejezte reményét, hogy a templomnak köszönhetően a Tarhoson élő, vallásgyakorló emberek igazi közösségé forrnak majd össze.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye beruházásában az elmúlt bő évtizedben öt helyszínen épült templom; mára pedig a végéhez közeledik a derekegyházi és a pusztaszeri templomok építése, amelyeket már az idén használatba vehetnek a hívő közösségek.

Nézze meg ezt is:

Megvan-e köztünk a szeretetösszhang?

Az ökumené közösségében ünnepeltek a szegedi dómban Az ökumenikus imahét keretében közös liturgiát tartottak január …