

A Kora Picniket immár második alkalommal hívták életre azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy ma Magyarországon minden tízedik gyermek koraszülött. Ennek okára számos magyarázatot találtak, ám egyik sem bizonyult általános érvényűnek, árulta el Rádi Katalin, a Korábban Érkeztem Alapítvány alapítója, ezért is fontos a közösségformálás, a trauma együttes feldolgozása.
A rendezvény megnyitóján emléklappal tüntették ki Görgényi Ernő polgármestert, valamint Alt Norbert alpolgármestert az alapítvány támogatásáért.
Az Almásy-kastély kertjében számtalan program várta a családokat. A gyerekek beülhettek az áprilisban üzembe helyezett koraszülött-mentőautóba, majd közös dekorációt készítettek. De lehetőségük volt közös tornázásra vagy arcfestésre is. A szórakozás mellett az esemény másik célja a koramentor-toborzás.
A jó hangulatú rendezvényt a koraszülött mentőautó születésnapi tortájának elfogyasztása zárta.