2024. április 20., szombat
FONTOS

Az AquaPalota egymilliomodik látogatóját köszöntötték

Styr Kevint és kísérőjét, Pammer Istvánnét köszöntötték kedd délelőtt, mint az AquaPalota egymilliomodik vendégét.

A fiatal látogató és kísérője négy AquaPalota belépővel, az Almásy-kastély, valamint a gyulai vár belépőjegyeivel, valamint a Gyulahús Kft ajándékcsomagjával lett gazdagabb. Ezek mellé Görgényi Ernő polgármester Ujkéry Csaba Sólyom a viharban című regényét adta át. A fiatal látogató szüleivel és nagyszüleivel szokott a Gyulai Várfürdőbe menni, ahol az AquaPalotán belül vannak kedvenc élményelemei.

Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a 2013-ban átadott AquaPalota és a 2016-ban megújult Almásy-kastély nagymértékben növelte a turizmus eredményességét. 2010 óta duplájára nőtt a vendégszám Gyulán.

Kun Miklós hangsúlyozta, a versenypiac erősödése miatt folyamatos fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy tartani tudják velük a lépést. Hozzátette, az AquaPalota 2013-as elindulása óta számos vendég többek között csak a fedett létesítmény miatt érkezik a városba.

Kun Miklós elmondta, a Gyulai Várfürdő jövőbeni fejlesztési terveire erős ígéretet kaptak, hiszen egy 3,2 milliárd forintos beruházás valósulhat meg. Ez a gyógyászati rész korszerűsítését, a termál medencék kapacitásának bővítését, kiúszó-beúszó medencék építését, valamint a gyermekparadicsom és a csúszdás medence teljes rekonstrukcióját és bővítését eredményezheti.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …