

Tóth András edző kiemelte, az elkövetkezendő három hétben mindent megtesznek annak érdekében, hogy Laura minél jobban tudjon teljesíteni a világversenyen.
Kónya István alpolgármester hangsúlyozta, fontos a város számára az iskolai úszás oktatás, valamint az utánpótlás-nevelés. Hozzátette, reméli, hogy Veres Laura egyre több tehetséges fiatal példaképévé válhat.
Elhangzott, a Gyulai Várfürdőnek szívügye az úszás oktatás fejlesztése. Pót szülőként minden feltételt próbálnak biztosítani ahhoz, hogy a gyerekek eredményesek legyenek a versenyeken.
Az eseményen elhangzott, hogyha nagyon jól sikerül a jövő évi felkészülés Veres Laura számára, akkor minden esély megvan arra, hogy az ifjúsági Európa-bajnokságra kijut és tovább öregbítheti Gyula hírnevét.