2024. április 19., péntek
FONTOS

Lerakták a Galbácskerti óvoda alapkövét

A Galbácskerti óvoda felújítási munkálatainak kezdetén helyezték el azt az időkapszulát, amely a beruházás dokumentumait és a mai nap híreit őrzik meg az utókornak, emellett ünnepélyesen letették az óvoda új alapkövét is.

A városban 9 éve tart az az óvodai és iskolai felújítási program, melynek keretében szinte az összes intézményben fejlesztéseket hajtottak végre. A Törökzugi és a Galbácskerti óvodára szóló beruházás egy projekten belül működik, erre 170 millió forintos pályázatot nyert meg az önkormányzat, s mellé további 138 millió forint önerőt biztosított. A közelmúltban – ahogy a felvételeken is látszik – utóbbi helyszínen is elkezdődtek a munkálatok, az itteni beruházás 150 millió forint értékű.

A beruházás során az óvoda teljes épülete megújul, az utcafronti helyiségekből 2 csoportszobát alakítanak ki, de az udvar felé bővítik is az épületet, ahol szintén egy közösségi teret alakítanak ki. Mindemellett természetesen az öltözők és a vizesblokkok is megújulnak.

A fejlesztés során bruttó 3 millió 800 ezer forint értékben új eszközöket is beszereznek a gyerekeknek, melyek majd készségfejlesztő feladatokat látnak el. Szeptembertől 78 gyermek érkezik majd az addigra felújított Galbácskerti óvodába.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …