2024. április 19., péntek
FONTOS

Sarkadi tolvajt vettek őrizetbe a rendőrök

Elfogta a rendőrség azt a sarkadi férfit, aki az elmúlt két hónapban Békés és Bács – Kiskun megyében is családi házakból, melléképületekből és gépkocsikból lopott. A férfit őrizetbe vették és lopás miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

A gyanú szerint több lopást is elkövetett az a férfi, akit 2019. július 3-án 5 óra körül fogtak el a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei Sarkadon. A nyomozás adatai szerint a 27 éves Sz. Sándor 2019. május 3-án éjszaka bemászott egy békéscsabai lakóház udvarára és az ott parkoló kocsiból ellopott egy pénztárcát, a műhelyből pedig egy fűkaszát.

Egy hónappal később a Bács-Kiskun megyei Jakabszálláson szintén egy ház udvarán álló kocsit nyitott ki, és a kesztyűtartóból kivette az ott hagyott pénztárcát, benne több tízezer forinttal. Még ugyanezen az éjszakán a szomszédos ház kerítésén is átmászott és a garázsból ellopott egy láncfűrészt és egy légpuskát.

Egy héttel később, június 14-én ismét Jakabszállásra utazott és az éjszaka folyamán összesen öt lakóházba tört be. A házakban kutatást végzett, és ellopta az előszobákban illetve a konyhában tartott pénztárcákat, több százezer forint készpénzhez jutva ezzel. Az egyik házban egy ezüst nyakláncot is talált, amit szintén magához vett. Aznap este a lakásbetörések mellett megpróbált egy utcán parkoló autót is kinyitni, de megszólalt a kocsi riasztója, így abból nem tudott semmit elvinni.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozói aprólékos munkával jutottak el a sarkadi férfihoz, aki elfogásakor megpróbált elfutni a rendőrök elől, de az összehangolt akció miatt erre esélye sem volt. Sz. Sándort előállították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették. Ellene többrendbeli lopás bűntett, lopás vétség és lopás vétség kísérlet bűncselekmények miatt indult eljárás.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …