2025. július 18., péntek
FONTOS

Aranykoszorúval ismerték el Japport Mátyás ácsmestert

A gyulai Ipartestület az elmúlt tíz évben rendszerint megrendezte családi napját, ahol a tagok és hozzátartozóik találkozhatnak egymással.

Idén július 13-án tartották az eseményt, ami ünnepi pillanatoknak is helyt adott, hiszen kitüntetést adhattak át az elmúlt hétvégén. Japport Mátyás ácsmester már 50 éve tagja a Gyula és Környéke Általános Ipartestületnek, ezt pedig aranykoszorús kitüntetéssel ismerték el.

Japport Mátyás hosszú pályafutása során leginkább Gyulán vállalt munkát, szinte a város minden szegletében találkozhatunk olyan tetőszerkezettel, melyhez az ő neve fűzhető. A kitüntetett ácsmester nem csak dolgozik szakmájában, emellett tanítja is a fiatalabb generációt.

Az elmúlt hétvégén rendezett családi napon a csülök pörkölt mellett egyéb finomságok is az asztalra kerültek, a gyerekeknek pedig programokkal készültek, a Gyulai Thermál Camping területén akár focizhattak is.

Nézze meg ezt is:

Új kiállítás nyílt a Gyulavári Kastélyban

Új kiállítás nyílt szerda délután a Gyulavári kastélyban. Két alkotó összesen több, mint 50 munkáját …