2021. február 26., péntek
FONTOS

Elkészült a kültéri kondipark Észak-Törökzugban

Heten, többségében gyerekek vágták át a szalagot Észak-Törökzugban, a Wesselényi-tó mellett elkészült kültéri fitneszpark átadóján.

Ezután közösen csomagolták ki azt a tizenkét eszközt, melyek lényegében valamennyi korosztály számára kínálnak mozgáslehetőséget. Ezek között vannak húzódzkodásra alkalmas elemek, fekvőtámasz padok, vagy párhuzamos korlát, amit akár az iskolai tornaórákról is ismerhetünk.

Az egyes elemek helyes használatát be is mutatták, ezek között persze vannak olyanok is, melyek nem feltétlenül ajánlottak bárki számára.
Az eseményen Kónya István önkormányzati képviselő az összefogás és a sport jelentőségét hangsúlyozta, kiemelve, hogy a mozgás minden generáció számára fontos.

A beruházás összértéke 5,5 millió forint, ebből 3 millió forintot pályázati forrásból nyertek el, kétmilliót pedig az Egészséges Városért Közalapítvány és az önkormányzat állt.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kondipark megépítése egy nagyobb projekt része. Ennek köszönhetően kilenc közösségi teret újíthatnak meg a városban, látogathatóvá válhat a víztoronyban lévő obszervatórium, japánkertet hozhatnak létre a könyvtár udvarán és korszerűsíthetik a Máriás házat.

Nézze meg ezt is:

Pénteken is kedvezőtlen adatok születtek, 82 új fertőzött Békésben

13153-ról pénteken 13235-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttek tavaly március óta nyilvántartott száma Békés megyében. …