2024. április 19., péntek
FONTOS

Kiállítással zárult az 50. Gyulai Nyári Művésztelep

Lakatos József Péter Simonyi Imrétől, valamint Kányádi Sándortól idézett az immár 50. Gyulai Nyári Művésztelep zárókiállításán.

A nyári tábor munkáit az Erkel Ferenc Művelődési Központ földszinti galériájában tárták az érdeklődők elé. A jubileumi eseményen elhangzott, a nyári tábor részvevői közösséget alkotnak, csapatmunkában dolgoznak, miközben pedig mesterműveket hoznak létre.

Elhangzott, a hagyományokhoz híven minden évben egy zárókiállítással ér véget a nyári művésztelep. A mintegy négy hét munkáit felvonultató tárlat közel 30 alkotó termékét mutatja be.

A tárlat szeptember 3-ig tekinthető meg ingyenesen az Erkel Ferenc Művelődési Központ földszinti galériájában.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …