2019. augusztus 22., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó – 2019. 08. 06

Témák:

– Új fejőház épül a Körös-Maros Biofarm területén. Az 1200 négyzetméteres fejő- és tejházat 600 tehénre tervezik. A korszerűsítés várhatóan idén október végére fejeződik be.

– Akár egymillió forintos önkormányzati támogatásra is jogosultak lehetnek azok a társasházak, melyeknél már régóta indokolt a korszerűsítés. Az első pályázati kiírásban három nyertes társasház szerepelt, mely lakóházaknak a képviselői a napokban írhatták alá a szerződéseket.

– Elfogadni a lehetetlent, amikor a családba sérült gyermek születik. Kádár Annamária pszichológus és Cser Zoltán a Tan Kapuja Buddhista Egyház igazgatója egy kerekasztal beszélgetés keretében hozta közelebb a témához a gyulai könyvtár közönségét.

– Tájak és életképek címmel nyílt tárlat a Postagalériában. Ez alkalommal Kovalovszkiné Arató Ilona és Szabó József amatőr festők 23 művét állították ki, melyek olyan jól ismert tájakat ábrázolnak, mint amilyen a Balaton vagy a Gyulai Vár.

– Egy nagy értékű, több, mint 200 ezer forintos mobiltelefont hagyott a tulajdonosa a kerékpárja első kosarában Gyulán, az egyik üzlet előtt.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2019. 08. 14.

Témák: – Újabb két kiadvánnyal segíti a fogyasztók tájékoztatását a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. …