2024. április 19., péntek
FONTOS

Befejeződött a Szent Miklós park felújítása

Tavaly december elején jelentette be Görgényi Ernő gyulai polgármester, hogy egy egymilliárd forintos pályázat keretein belül elkezdődhetett a Szent Miklós park felújítása.

Az összeg nagyobb részét a kastély cselédszárnyának korszerűsítése teszi ki, de nagyjából 250 millió forint jutott a park felújítására is. A munkálatok – néhány kisebb simítást, javítást nem számítva – befejeződtek, így az arra járók már a megújult elemekkel találkozhatnak.

A park talán leglátványosabb eleme a körforgalomnál található csobogó, de ivókutat, információs területet is kialakítottak amellett, hogy az egész átesett egy ráncfelvarráson.

A park faállományát, a hársfák többségét 1929 és 33 között telepítették, ezek adják a tér alapvetően árnyas jellegét. Ezekhez igazították a többi növényt, és az ökológiai szemlélet jegyében különösen nagy hangsúlyt fektettek az évelőkre, így nem kell minden évben újat venni.

Az egykor az Almásy kastély parkjához tartozó, történelmi jelentőségű terület 213,5 millió forintos pályázati forrásból újult meg. Ezt az önkormányzat további 39,5 millió forinttal egészítette ki.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …