2024. március 29., péntek
FONTOS

Nagyzerindről érkeztek néptáncosok a Gyulai Várfürdőbe

Immár öt éve tesz eleget a nagyzerindi Ibolya Néptánccsoport Mikus Éva és Bagosi Sándor meghívásának.

Az Arad megyei településen 2011 óta folyik néptáncoktatás, árulta el Kiss Csilla csoportvezető. Az együttes összesen öt korosztályt foglalkoztat, korábban mindig a legnagyobb csoporttal érkeztek Gyulára, idén azonban a héttagú fiúcsapatot hozták el. Ők egy rendhagyó produkcióval készültek a Gyulai Várfürdő vendégeinek.

A látszólag rögtönzött kantás ritmusjáték számtalan fürdőző figyelmét felkeltette, ők még az interaktív előadásban is részt vettek.

Mikus Éva szervező elárulta, amellett, hogy Bagosi Sándorral közösen megvendégelték a nagyzerindi táncosokat, több kulturális programot is biztosítottak számukra. Például ingyenesen ellátogathattak a Gyulai Várba és az Almásy-kastélyba is. Hozzátette, leginkább az ilyen alkalmak járulnak hozzá a szoros baráti viszony ápolásához.

A tervek szerint, a következő évben az Ibolya Néptánccsoport immár lányokkal kiegészülve szórakoztatja majd a Gyulai Várfürdőbe érkezőket.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …