2021. március 7., vasárnap
FONTOS

A könyvtárba került Fodor Lajos hatalmas könyves hagyatéka

Özvegye ajánlotta fel Fodor Lajos hagyatékát a gyulai könyvtár javára.

A hatalmas mennyiségű, igényes köteteket tartalmazó gyűjtemény rendszerezése pedig ezekben a napokban is folyik. Fodor Lajos, a megyei kórház osztályvezetője, a Gál Ferenc Főiskola gyulai karának vezetője tavaly decemberben hunyt el.

Dézsi János, a Mogyoróssy János könyvtár igazgatója elmondta, az biztos, hogy a könyvekből sok kikerül majd a városi könyvtár polcaira, de az Erkel gimnázium is kap belőlük, és vannak további tervek, melyekről a szükséges egyeztetések után később adnak majd tájékoztatást.

Nézze meg ezt is:

118 új fertőzött Békés megyében

A pénteki 13 757 eset után szombaton 118 új fertőzöttel 13 875-ra nőtt a Békés …