Reibel Mihály példaadása

Hûséggel a magyarsághoz és a kereszténységhez

„Nagy ellenzéki győzelem az eleki választáson. Reibel Mihály legyőzte a hivatalos jelöltet” – adta hírül a sajtó 1935 szeptemberében, amikor is az eleki katolikus plébános magabiztosan – mintegy tíz százalékos szavazattöbbséggel – megszerezte az országgyűlési mandátumot a kormánypárt ügyvezető alelnökével, Rubinek Istvánnal szemben – aki ebbe a választási vereségbe bele is bukott, s visszavonult a közélettől.

A népszerű lelkész a két jelentős katolikus politikus, Esterházy Móric gróf és Zichy János gróf irányította, röviden „kereszténypárt” elnevezéssel illetett ellenzéki Egyesült Keresztény Párt – Keresztény Gazdasági és Szociális Néppárt képviselőjeként végezte munkáját a magyar törvényhozásban, ahol nagy aktivitással – elsősorban gazdasági és szociális kérdések körében állást foglalva – tevékenykedett 1944-ig. A magyar országgyűlésben jelentette ki 1939-ben, hogy „Magyarországot a kard szerezte, de a kereszt tartotta meg”.

Reibel Mihály 1889. július 9-én született a Torontál vármegyei Párdányban. Szabadkai és temesvári tanulmányok után a csanádi egyházmegye papnövendéke lett. 1913. június 29-i fölszentelése után Nagykárolyon, Dócon és Temesvárott volt káplán. Utóbbi helyen a katolikus legényegyletet is vezette. Mivel ifjúságpasztorációs tevékenységében a magyar nemzet és a római katolikus egyház melletti elköteleződésre nevelte a fia­ta­lo­kat a trianoni békediktátum után Romániához került területeken, a román hatóságok bebörtönözték, s csaknem két év fogság után 1921 végén szabadult, és fogolycsere keretében Magyarországra jöhetett.

A trianoni országban Elek volt az egyetlen szolgálati helye. Az akkor Csanád vármegyei, jelenleg Békés megyei településen 1922-től segédlelkészként, majd hitoktatóként, 1932-től plébánosként működött. Közösségi hitelintézetet, beszerzési és értékesítési szövetkezeteket (például bőr- és cipőiparit), ifjúsági és vallási közösségeket, valamint mezőgazdasági, szőlészeti és ipari tanfolyamokat is szervezett. A fiatalokat – az egyház számos korabeli vezetőjéhez hasonlóan – mind a nácizmustól, mind a kommunizmustól igyekezett távol tartani, s helyette magyar nemzeti elkötelezettségre és szilárd keresztény hitre vezetni őket. Ebben harcostársa volt az akkor zalaegerszegi plébánosként dolgozó Mindszenty Józsefnek, aki többször meghívta tapasztalatcserére és közös munkára.

Reibel a nagyszámú eleki német hívét óvta a nácizmustól és megszervezte számukra a Hűséggel a hazához mozgalom helyi csoportját. Ennek ellenére a szovjet megszállás után „fasisztának” bélyegezték és bebörtönözték. Az ötvenhatos forradalomból is kivette a részét. Az 1956. november 1-jén megalakult Keresztény Magyar Párt országos pártigazgatója lett. Később a forradalmat leverő kádári kommunizmus a szervezetet az „egyik legszélsőségesebben reakciós alakulatnak” vélte, ezért Reibel Mihályt ötévi börtönre ítélték. Kínzások és verések után testileg és lelkileg megtörve 1959 októberében térhetett haza Elekre, ahol 1959. november 2-án hunyt el.