2024. április 20., szombat
FONTOS

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – BFC Siófok 1-3

A Siófokot fogadta az NB II Merkantil Bank Liga 5. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A Balaton partiak veretlenül, két győzelemmel, valamint két döntetlennel érkeztek Gyulára, míg a hazaiak a két pontosztozkodás mellett egy győzelmet harcoltak ki eddig a Balmazújváros ellen.

A 40. minutumban Csilus ívelt a tizenhatoson belülre, majd Varga szabálytalankodott Jánvárival szemben, így Dolnegó játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Horváth Péter váltotta gólra. Három perccel később Bencze robogott a kapu irányába, majd Takácsot elfektetve magabiztosan szerezte meg a Siófok második találatát.

Az első félidő utolsó helyzete a szegediekhez fűződik, de gól nem született a végén, úgyhogy maradt a két gólos Balaton-parti előny a fordulásra. Az 55. percben erőre kapott a hazai csapat, viszont ekkor még nem sikerült bevenni a siófoki kaput. Három minutummal később több próbálkozás után végül Mohl szerezte meg a szegediek első találatát. A 77. percben megszületett a Siófok harmadik gólja is, melyet egy pontos ívelést követően Jánvári fejelt a kapuba.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia a vereséget követően a 17. helyen áll a tabellán.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia szerdán az ETO FC Győr ellen lép pályára, utolsó alkalommal a gyulai Grosics Akadémia center pályáján.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …