2024. április 20., szombat
FONTOS

Elkészültek a gyulai Airbus üzem látványtervei

A képeken és a videóban is megnézhető, milyen lesz majd madártávlatból a gyulai Airbus üzem. A látványterveket kedden Görgényi Ernő polgármester osztotta meg facebook oldalán. Itt az írta, hogy az Airbus gyár látványterveinek településképi véleményezési eljárása véget ért a Miniszterelnökségen.

Ez azért jó hír, mert ezután a helyi képviselő-testület is elfogadhatja a helyi építési szabályzat módosítását, így utána, várhatóan még ez év őszén hozzákezdhetnek az engedélyes tervek elkészítéséhez.

Görgényi Ernő polgármester a napokban a Gyula Tv stúdiójában beszélt a beruházásról. Azt mondta, ez a projekt új korszakot nyit majd a város életében, a turizmus és a mezőgazdaság mellett az ipar lesz a helyi gazdaság harmadik, erős pillére, mely a hasonló példák alapján akár további beruházásokat vonzhat Gyulára.
Az üzem építése 2020-ban kezdődhet, a gyártás 2021-ben indulhat el. Gyulán az Airbus Helicopters és a Magyar Kormány zöldmezős beruházása révén helikopterek dinamikus rendszereihez szükséges precíziós alkatrészeket fognak előállítani.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …