2024. április 20., szombat
FONTOS

A Gyulai Városbarátok Körét támogatja az LMP

Az őszi, önkormányzati választáson is beáll az LMP a Gyulai Városbarátok Köre mellé – ez derült ki azon a szerdai sajtótájékoztatón, melyen a két szervezet képviselői tartottak. Takács Péter, a Lehet Más a Politika dél-alföldi régiójának elnöke hangsúlyozta, a támogatásért cserébe a “zöld” ügyek helyi képviseletét kérték a civil szervezettől.

Az eseményen Szabó László, az LMP Békés Megyei Szervezetének elnökségi tagja arról beszélt, hogy a városbarátok köre nem ideológiai, hanem településpolitikai alapon, ügyek mentén dolgozik, ők pedig ezt tiszteletben tartják.

Szalai György, a civil szervezet elnökségi tagja azt mondta, a zöldterületekkel jól áll a város, Gyulán kiemelkedő figyelmet kapnak a zöld felületek. Durkó Károly a két szervezet civil gyökereit hangsúlyozta.

Durkó Károly elmondta, szervezetük tagjai összegyűjtötték a szükséges aláírásokat, de mivel elmondása szerint sok helyről keresték őket, folytatják az ívek kitöltését. Arról is beszámolt, hogy a hagyományőrző hentesek egyesülete mellett a Társadalmi Egyesülések Békés Megyei Szövetsége is támogatja őket.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …