2021. február 25., csütörtök
FONTOS

Két óra alatt fogták el a horgászfelszerelést lopó gyulai férfit

Feltörtek egy horgásztó mellett álló faházat Gyula külterületén

Feltörtek egy horgásztó mellett álló faházat Gyula külterületén. A házból több százezer forint értékben vittek el horgászbotokat és különböző horgászfelszereléseket. A rendőrök alig két óra alatt elfogták a gyanúsítottakat, az ellopott tárgyakat pedig visszaadták a tulajdonosnak.

Betöréses lopásról érkezett bejelentés a rendőrségre 2019. augusztus 27-én 8 óra után néhány perccel. Egy horgásztó mellett álló faház tulajdonosa kért segítséget, mert az éjszaka folyamán a lezárt háza ajtaját feltörték és elvitték az ott tárolt horgászfelszereléseit. A Gyulai Rendőrkapitányság járőrei azonnal a helyszínre mentek, ahol részletesen meghallgatták a bejelentőt. A rendőrök kérdései nyomán, a férfi emlékezett arra, hogy a napokban egy fiatal fiú horgászat közben többször is érdeklődött a horgásztó nyitvatartási rendjéről.

A személyleírás alapján a gyulai rendőrök tudták, hogy kit kell keresni, így alig két óra alatt elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható 21 éves gyulai férfit és gyermekkorú társát. Sz. Dániel elismerte, hogy ő lopta el a horgászbotokat és a kiegészítőket, elmondása szerint azért, mert egy részét használni akarta, a másik részét pedig el akarta adni. A rendőrök a férfi házában hiánytalanul megtalálták az ellopott tárgyakat, amiket visszaadtak a tulajdonosának.

A Gyulai Rendőrkapitányság Sz. Dániel ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Nézze meg ezt is:

14 határsértőt fogtak el Gyulánál

A gyulai közúti határátkelőhelyen a rendőrök a román hatóság munkatársaival közösen tartóztattak fel 14 külföldi …