2024. április 19., péntek
FONTOS

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – ETO FC Győr 0-0

Az ETO FC Győrt fogadta az NB II. Merkantil Bank 6. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia.

A feljutásért küzdő vendégek 5 fordulóval a hátuk mögött 10 pontot gyűjtöttek, a hazaiak viszont csak ötöt. A mérkőzés érdekessége volt, hogy Joao Janeriro csapata utoljára lépett pályára a gyulai Grosics Akadémia centerpályáján.

Németh Ádám játékvezető sípszava után 9 percet kellett várni az első kapura irányuló lövésre. Germán szöktette Gajdost, kinek lövésébe végül Vukasovic ért bele. A következő hazai helyzet Sóron nevéhez fűződik, de lövését fogta Horváth. A 13. percben egy szegedi szöglet után a kapu előterében mozgott a labda, amit végül Gajdos rúgott mellé. A 25. minutumban Pongrácz ívelt Gajdosnak, de Vukasovic fején irányt váltott a labda, ami Germán elé került. A csapatkapitány lövése viszont a kapu mellé szállt. 31 perc játékot követően Germán ívelt Vargának, akiről Horváth kezébe pattant a labda. A 34. percben közel került a gólhoz a Győr. Andric még Takácsot is elfektette, de Tóth még a helyzet előtt, időben tisztázott. Az első félidő végén Gránicz lövését hárította Takács.

Az 56. percben Andric próbálta bevenni a szegedi kaput. A 75. minutumban közel volt a gólszerzéshez az ETO FC Győr. A következő vendég lehetőséget Simon alakította ki, de végül lest jelzett a partjelző. A 92. percben még megpróbálta bevenni a győri kaput a hazai csapat, de a hármas sípszóig már nem változott az eredmény. Szeged-Csanád Grosics Akadémia – ETO FC Győr 0-0.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia vasárnap a Szolnok ellen, idegenben lép pályára. A csapat következő hazai mérkőzését már nem a gyulai Grosics Akadémián, hanem a nemrég átadott, szegedi Szent Gellért Fórumban játssza szeptember 15-én, vasárnap a listavezető Csákvár ellen.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …