2021. március 1., hétfő
FONTOS

115, nagycsaládban élő gyermek tanévkezdését segítették

Elismeréssel szólt a Gyulai Nagycsaládosok Egyesületének munkájáról Görgényi Ernő polgármester a csütörtök délutáni, Esze Tamás utcai rendezvényen, úgy fogalmazott, közös céljuk a gyermekes családok segítése.

A civil házban megtartott esemény apropója az volt, hogy tanszer- és óvodai csomagokat adtak át az érintetteknek.

Görgényi Ernő elmondta, a nagycsaládosoknak több örömük van, de több terhet is kell viselniük, amit a társadalom érdekében is tesznek.

Gyulán minden évben rendeznek iskolakezdési börzét, mely szintén a tanévkezdést hivatott segíteni – mondta el Szákné Bajnai Zsuzsanna, a civil szervezet titkára.

Csütörtök délután 115, nagycsaládban élő gyermek kapott a tanévkezdést segítő csomagot.

Nézze meg ezt is:

Apor Vilmosról emlékeztek meg a róla elnevezett gyulai óvodában

Az egykori gyulai plébánosról, Apor Vilmosról emlékeztek meg Gyulán, a róla elnevezett, Boldog Apor Vilmos …