

A Toldi kisfilmben a közérthetőség kedvéért Arany János klasszikusát a modern világba ültették át. Baranyai Tamás rendező szerint ezt az elképzeléseknek megfelelően sikerült megvalósítani. Az előkészületi munkálatokkal kapcsolatban még hozzátette, a forgatást megelőzően 10 hónapon keresztül dolgozták ki a forgatókönyvet. Munka azonban még mindig vár a stábra, hiszen az utómunkálatok, vágási folyamatok még nem fejeződtek be teljesen.
Hajnal Edit a román-magyar határon átnyúló közös pályázat részleteit és céljait ismertette a sajtótájékoztatón. A Toldi film, melyben olyan neves színészek is szerepelnek, mint Koncz Gábor vagy Reviczky Gábor premierjére tehát szeptember 20-án a Gyulai Művelődési Központban kerül sor.