2024. április 20., szombat
FONTOS

Vádemelés fogolyszökés miatt

A Gyulai Járási Ügyészség fogolyszökés vétsége miatt emelt vádat egy 41 éves jogerős szabadságvesztés büntetését töltő hódmezővásárhelyi férfi ellen, aki a részére engedélyezett eltávozásról nem tért vissza a gyulai börtönbe.

A vádlott 2018 októberében más ügyben kiszabott szabadságvesztésének végrehajtása során elítéltként a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben tartózkodott Gyulán. A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka a fogvatartott kérelme alapján a büntetés végrehajtását egy
orvosi beavatkozás elvégzése céljából 3 napra félbeszakította, mely alapján a vádlott 2018.október 23-án jogszerűen elhagyta a büntetés-végrehajtási intézetet azzal, hogy oda 2018.október 26-án 20 óráig vissza kell térnie.

A vádlott szabadlábra kerülése után Hódmezőváráshelyre utazott a családjához, majd a tervezett orvosi beavatkozásra megjelent a hódmezővásárhelyi kórházban, a műtét azonban elmaradt. A vádlott további hódmezővásárhelyi tartózkodás után 2018. október 26-án kiment ugyan a buszpályaudvarra, ott azonban elhatározta, hogy nem tér vissza a büntetés-végrehajtási intézetbe, hanem – azért, hogy a büntetésének további végrehajtása alól kivonja magát – megszökik, majd megpróbál állást találni, hogy a családját anyagilag segítse. Ennek
érdekében a vádlott másnap Budapestre utazott, ahol egy ismerősénél húzta meg magát.

Közben külföldi munkavállalás érdekében az interneten keresztül felvetette a kapcsolatot egy munkaerő közvetítő céggel. A munkavállaláshoz szükséges iratokat és adatokat a vádlott átadta a munkaerő közvetítő cég részére, és leegyeztették, hogy a vádlottat 2018. november 5-
én fogják kiszállítani más munkavállalókkal együtt egy kisbusszal Németországba. A vádlott 2018. november 5-én meg is jelent a munkaerő-közvetítővel korábban megbeszélt helyen, Budapesten, a Keleti Pályaudvar mellett, ott azonban a rendőrök elfogták és visszaszállították
a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe. A vádlott 10 napot volt szökésben.

A Gyulai Járási Ügyészség a férfi ellen szabadságvesztés végrehajtása alóli kivonás céljából elkövetett fogolyszökés vétsége miatt emelt vádat. A járási ügyészség vádiratában a vádlottal szemben beismerése esetén elzárás büntetés, tagadása esetén végrehajtandó börtönbüntetés
kiszabását indítványozta azzal, hogy ez esetben a bíróság tiltsa el a közügyek gyakorlásától is.

Az eljárás a Gyulai Járásbíróságon folytatódik.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …