2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Az összetartozást erősítette a 2019-es Megyenap

A Fejérvári induló dallamaira vonult be szombat délelőtt a Tótkomlósi fúvószenekar a békéscsabai Szent István térre, ahol koncertekkel, táncosokkal, kiállítókkal várták a Megyenap látogatóit. Az eseményen bemutatkoztak a térségünkre jellemző népi kismesterségek, így a szövők is.

Egy másik standnál kecsketejből készült kézműves szappanokkal lehetett megismerkedni, készítőjük azt mondta, csak természetes anyagokat használ, ez pedig jót tesz a bőrnek.

A katonai hagyományőrzők díszlövéssel köszöntötték a Megyenap résztvevőit. Takács Árpád kormánymegbízott azt mondta, ezen a rendezvényen a múltat megmutatva üzenünk a jövőnek. Békés megyében teremtő és aktív közösség él.

Zalai Mihály, a programot megrendező Békés Megyei Önkormányzat elnöke azt mondta, hogy ha egy szóban kellene megragadni az esemény legfontosabb üzenetét, akkor az az összetartozás lenne.

A békéscsabai Megyenapon valamilyen módon az összes megyei település képviseltette magát.

Nézze meg ezt is:

Krusovszky Dénes mutatta be legújabb regényét a gyulai könyvtárban

  “Az összeomlás előtt?” címmel rendeztek író-olvasó találkozót a városi könyvtárban. Ez alkalommal Krusovszky Dénes, …