2024. április 20., szombat
FONTOS

Elkészült a Halácsy, Madách és Csókos út 1150 méteres járdaszakasza

Idén májusban a Mátyás király utcában kezdődtek meg a járdafelújítási munkálatok.

A 12 millió forint összértékű beruházásnak köszönhetően az elöregedett, repedezett, aszfaltburkolatos út helyett a Diófa és a Szent László utca között 550 méteren létesítettek betonburkolatos járdaszakaszt.
Ezt követően vette kezdetét a Wesselényi-tó és a Sarkadi út közötti 1150 méteres járda kiépítése. A 24 és félmillió forintos felújítás a Halácsy, Madách és Csókos utat érintette, ahol a 40×40-es beton lapokat bontottak el. Augusztus végére pedig elkészült az 1,2 méter széles járdaszakasz.

A hétfő délelőtti sajtótájékoztatón elhangzott, az elmúlt évekhez hasonlóan Gyula idén is a maximális összeget, 30 millió forintot nyert a belügyminisztérium út felújítást támogató pályázatán. A város önkormányzata ezt egészítette ki 6 és félmillió forinttal, melynek köszönhetően összesen 1700 méteren újultak meg a jelentős gyalogosforgalmat lebonyolító gyalogosutak.
Kónya István alpolgármester emlékeztetett, nem csak az Észak-Törökzugban élők számára volt kiemelten fontos ez a beruházás.

Kiss Szabolcs önkormányzati képviselő elárulta, a Nagyváradi úton már folynak a járdafelújítási munkálatok, melyek szintén a gyalogosok biztonságos közlekedését szolgálják.

Görgényi Ernő polgármester elárulta, prioritást élvez a városban található, nagy forgalmat bonyolító önkormányzati utak felújítása, járdaszakaszok kiépítése, renoválása.

A város önkormányzata immár komplett tervekkel rendelkezik több további útszakasz, köztük a teljes Tiborc utca felújítására, ahol egyaránt rehabilitálják majd az autó- és a gyalogosutat.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …