2024. április 16., kedd
FONTOS

A helyi értékeket mutatták be a közfoglalkoztatottak

A Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar és a Zsadányi Mazsorett Együttes műsorával nyílt meg az immár hetedik alkalommal életre hívott Békés Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás. A rendezvényen a kiállítók lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák értékteremtő közfoglalkoztatási programjaikat, valamint a kistérségi startmunka mintaprogramok révén előállított termékeiket. A helyszínen az érdeklődők többek között a seprűkötéssel is megismerkedhettek.

59 településről érkeztek kiállítók az eseményre, mellettük 15 munkáltató jelent meg. Herczeg Tamás országgyűlési képviselő köszöntő beszédében kiemelte, értékes azok számára ez a nap, akik ellátogattak az eseményre, majd hozzátette, a közfoglalkoztatottak száma több, mint Nyugat-Magyarországon, vagy a fővárosban, de Békésben is egyre csökken.

Takács Árpád kormánymegbízott kiemelte, Békés megye önkormányzatai értéket teremtettek. Hozzátette, a megye összetartó, teremtő és aktív közösség.

Hoffmann Imre, a közfoglalkoztatásért és vízügyért felelős helyettes államtitkár kiemelte, a jövő évi költségvetési törvény alapján 2020-ban 140 milliárd forint összegű lesz a közfoglalkoztatásra fordítható forrás. Hozzátette, közfoglalkoztatás tekintetében az elmúlt évek adatait vizsgálva látható, hogy a résztvevők létszáma jelentősen felfutott. 2011-ben átlagosan 76 ezer főről indult, 2016-ban 223 500-re nőtt a közfoglalkoztatásban résztvevők létszáma. 2019 júliusában a havi átlagos létszám 103 ezer fő.

Az eseményen egy új, hagyományteremtő szándékkal elindított kitüntetést adtak át. A Békés megye értékteremtő közfoglalkoztatásért díjat első alkalommal kilencen érdemelték ki.

Nézze meg ezt is:

Krusovszky Dénes mutatta be legújabb regényét a gyulai könyvtárban

  “Az összeomlás előtt?” címmel rendeztek író-olvasó találkozót a városi könyvtárban. Ez alkalommal Krusovszky Dénes, …