2024. április 20., szombat
FONTOS

A szlovákiai Nagyfödémesről érkeztek diákok a Bay iskolába

Csütörtökön nem mindennapi vendégeket fogadtak a Bay Zoltán Általános Iskolában. A Határtalanul Magyarországon – Járd végig! elnevezésű projekt keretében ugyanis 15 diák 2 kísérő pedagógussal érkezett Gyulaváriba a 400 kilométerre lévő Nagyfödémesből.

Az általános iskolában rendezett ünnepélyes köszöntőt követően felavatták a Dicsőségfát is, melyet a nyolc éven át kitűnő eredménnyel rendelkezők képeivel díszítettek. Szabóné Bohus Márta tagintézmény-vezető emlékeztetett, évtizedes hagyomány a kiváló tanulók elismerése. Éppen ezért a közelmúltban úgy határoztak, hogy a felvételen látható módon tisztelik meg a múlt legjobbjait.
A felvidéki település diákjai ezt követően interaktív tanórákon, valamint kötetlen foglalkozásokon vehettek részt.

Napjainkban elengedhetetlen a kapcsolatteremtés, a partneri viszonyok és együttműködés kialakítása akár az országhatárokon is átlépve. Vajda Gabriella, a nagyfödémesi Borsos Mihály Alapiskola igazgatója elárulta, nem véletlenül választották Gyulát úti célul.

A nyolcadikos diákok megismerkedtek Bay Zoltán életével és munkásságával, melyről egy csoportos vetélkedőn adtak számot.

A Gyulavári Kastélyba tett látogatás után a napot közös tortázással zárták.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …