2019. október 19., szombat
FONTOS

Ismét Gyula adott otthont a fiatal művészek szabadegyetemének

Csütörtökön nyitotta meg Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke az Előretolt Helyőrség Szabadegyetemet, a művelődési központban.

Szeptember 12-e és 15-e között ugyanis immár harmadik alkalommal Gyulán rendezték meg a kortárs magyar kultúra terjesztését, valamint a fiatal tehetségek felkutatását elősegítő eseményt.

Tavaly az irodalom és a színház kapcsolata került a középpontba, idén pedig az “Irodalmi párosok és páratlanok, avagy magányos műfaj-e az irodalom?” témát járja körül a közel száz érdeklődő. A három napos rendezvény során napközben műfordító workshopokon, kerekasztal-beszélgetéseken, valamint felolvasószínházi előadásokon vehetnek részt a fiatal művészek, esténként pedig zenés előadás várja őket a Gyulai Várszínházban.

Az első napot életút-beszélgetés indította, melyen Mezey Katalin Kossuth-díjas író-költővel Orbán János Dénes folytatott párbeszédet. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke elárulta, a megjelentek azáltal, hogy találkoznak, kommunikálnak a kortárs irodalom és a színjátszás elismert képviselőivel, esetleg bemutatják nekik saját alkotásaikat, elősegíthetik szakmai kiteljesedésüket. Éppen ez a szabadegyetem célja.

A művelődési központ első emeletére látogatók a szabadegyetem ideje alatt megtekinthetik a hallgatók irodalmi vonatkozású kiállítását is, melyen nemcsak a híres írópárok, hanem a széles közönség körében kevésbé ismert szerelmesek költeményeit, leveleit és fényképeit láthatják.

Nézze meg ezt is:

Fodrász tanműhelyet adtak át a Harruckernben

Új lehetőség nyílt a fiatalok és a szakmát tanulni vágyók számára a Harruckern iskolában, a …