

A napokban megtartott tanévnyitó ünnepségen Görgényi Ernő polgármester is köszöntötte a jelenlévőket. A főiskola legújabb hallgatói az ápolás- és betegellátás alapszakon, szociális munka alapszakon és egészségügyi szervező alapszakon kezdik el tanulmányaikat.
Homoki Andrea, az Egészség- és Szociális Tudományi Kar dékánja elmondta, hogy a jelentkezők létszáma nőtt a tavalyi tanévhez képest, ezen belül is jó hír, hogy többen választották a kar nappali tagozatait.
Népszerűek voltak a diplomára épülő posztgraduális továbbképzések, mind a gyulai és szegedi intézményben. Kozma Gábor rektor szerint az előttünk álló tanév a gyulai felsőoktatás további erősödéséről fog szólni.
A 2019/2020-as tanévben a tanulók létszámát tekintve is erősödött a Gál Ferenc Főiskola, ebben közrejátszhat, hogy a gyakorlati lehetőségek száma is növekedett.