2024. április 19., péntek
FONTOS

Dupla telt házas premierrel mutatták be a Toldit Gyulán

Kígyózó sorok a Gyulai Művelődési Központ folyósóin, majd teltház a nézőtéren.

Mindez a Toldi film premier vetítésén történt szeptember 20-án, ahol az országban elsőként a gyulai közönség láthatta a Arany János költeményének első megfilmesített verzióját. A Gyulán és Nagyszalontán forgatott Toldin 50 fős stáb dolgozott, köztük neves magyar színészek is, ami nagy élményt és motivációt adott azoknak a gyulai fiataloknak, akik szerepet kaptak benne. Fodor György gimnáziumi tanár is a film egyik szereplőjeként érkezett a premierre, ő a Toldiban szintén tanárként bukkant fel.

A film kezdetén a Karácsonyi Gimnázium épülete jelenik meg helyszínként, de több jellegzetes gyulai épületnél is játszódnak jelenetek, mint a várnál vagy az Almásy-kastélynál. A határon átnyúló filmforgatás során Nagyszalontán többek között megjelenik a Csonka torony és Arany János szülői háza is.

A Toldi film dupla teltházzal debütált szeptember 20-án, azonban azoknak sem kell aggódniuk, akik ezután lettek kíváncsiak a közel egy órás filmre, mivel még több alkalommal lesznek vetítések a városban.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …