2024. április 20., szombat
FONTOS

A biztonságos közlekedésre hívták fel a figyelmet Békéscsabán

Ismét megrendezték a “Biztonság hete” országos programsorozat megyei rendezvényét Békéscsabán.

A szervező, Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság ebben az évben is törekedett arra, hogy minél több gyerek számára nyújtson megfelelő ismereteket a közlekedéssel kapcsolatban. A megjelent fiatalok különböző vetélkedőkön, valamint interaktív játékokban vehettek részt a Csabagyöngye Kulturális Központban. Itt többek között hasznos ismereteket, tanácsokat kaphattak a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban. A Magyar Vöröskereszt szakemberei bemutatták az újraélesztést, valamint az elsősegélynyújtást. Az egyik feladat során egy fordított irányítású kerékpárt próbálhattak ki a diákok.

A “Biztonság hete” országos programsorozat célja, a mindennapok biztonságának elősegítése, nem csak a közlekedési balesetek, hanem az élet más területein is.

Az eseményen elhangzott, ha a gyerekeknek minél hamarabb megtanítjuk a szabályokat, annál jobban fog ez rögzülni. Kiemelték, fontos, hogyha autóval utazunk valahova, akkor példamutatóan használjuk a biztonsági övet, illetve kérjük meg a velünk utazó gyermeket, hogy ő is tegyen így.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …