

1969-ben alapították meg az ország egyik legrégebbi művésztelepét, melyet mára már a művészettörténészek Gyulai Iskolaként tartanak számon. A négy héten át tartó nyári együttalkotás során a művészek realisztikus ábrázolásmóddal jelenítették meg a tájegység jellegzetességeit. A festői megjelenítésen túlmutatott azonban a képek dokumentarista és társadalomkritikai mivolta. A szociográfia és a természetelvű festésmód összekapcsolása miatt a művészettörténészek újítónak és egyedinek tartják a Gyulai Művésztelepet, éppen ezért ma már a Gyulai Iskolaként hivatkoznak rá, fejtette ki Gyarmati Gabriella művészettörténész.
Albrecht Júlia, a művésztelep elnöke elárulta, több ötletük is volt a képek kiválasztásakor, de végül a terem adottságait figyelembe véve úgy döntöttek, hogy a húsz kiállító művész legfrissebb alkotásait mutatják be. A jelen alkotókör már nem feltétlenül követte a művésztelep eredeti, kritikus koncepcióját.
Albrecht Júlia hozzátette, az alkotók második otthonukként tekintenek Gyulára. Emellett a Kohán Képtár is szinte már családtagként fogadta a kiállító művészeket. Október 17-én pedig nyílt napot tartanak majd különböző játékokkal és nyereményekkel.
A kiállítást november 17-éig tekinthetik meg az érdeklődők.