2024. április 20., szombat
FONTOS

Bemutatták a Dobos István életéről szóló kötetet

Egy hiánypótló gyűjteményt mutattak be a városi könyvtárban, szerda este. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Gyulai Évszázadok Alapítvány gondozásában megjelent a Gyula régen és ma könyvsorozat 15. része, mely a pilóta, Dobos István történetét dolgozta fel. A dokumentumgyűjtemény visszaemlékezések, levelek, korabeli újságok és fényképek segítségével nyújt betekintést az 1900-as évek világába, repüléstechnikai fejlődésbe Dobos István életén keresztül. A könyv szerzője, Székely Árpád elárulta, az olvasmányos kötet számos érdekes történetet tartalmaz.

A könyvtárba ellátogatók számos ehhez hasonló humoros, meghökkentő esetről is tudomást szerezhettek. Durkó Károly, a kötet szerkesztője elárulta, Dobos István nevéhez fűződik az első gyulai repülőbemutató is, melyet az 1910-es években rendezett meg.

Az eseményen, immár negyedik alkalommal kiosztották a Firtosi József Dezső-díjat, melyet ez alkalommal Gyarmathy Zsoltné nyugalmazott pedagógus érdemelt ki a városért és az oktatásban végzett munkája elismeréseként. Hiszen pályafutása során német-orosz szakos tanárként egyaránt nagy szerepet vállalt a Ditzingennel való testvérvárosi kapcsolat, és a cserediákprogram létrehozásában.

A civil elismeréssel jutalmazott Gyarmathy Zsoltné pályafutásáról bővebben Kézjegy című műsorunkban hallhatnak.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …