2020. április 3., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2019. 10. 01.

Témák:

– Közel 100 kiállító mutatkozott be Békéscsabán az általános és középiskolás tanulók számára rendezett pályaválasztási vásáron. A megye legnagyobb ilyen rendezvényére kedden közel ötezer fiatal látogatott el.

– Aki a békés építkezés mellett áll, az támogassa a Fideszt – mondta a párt országos kampányfőnöke, Kósa Lajos Gyulán. A hétfő esti fórumon Görgényi Ernő mutatta be polgármester-jelölti programját, mely az eddig elvégzett munka folytatását ígéri.

– Ismét különleges hangulatú koncerteket élvezhetett a közönség a hétvégén megrendezett Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű eseményen. A programok a környezettudatosságot hirdetik a művészet segítségével. Éppen ezért háromoldalú együttműködési megállapodást is kötött a gyulai önkormányzat, a DALERD és a Muzsikál az Erdő Alapítvány.

– A közelmúltban adták át a Firtosi József Dezső-díjat, melyet ebben az évben a nyugalmazott orosz-német szakos pedagógus, Gyarmathy Zsoltné érdemelt ki. Kézjegy című műsorunkban felidéztük pályafutását, valamint beszélt fontos szerepéről, tolmácsmunkájáról a Ditzingennel kialakított testvérvárosi kapcsolatban.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2020. 03. 30.

Témák: – Mérséklődött a koronavírus-járvány következtében kialakult pánikvásárlás. Aggodalomra továbbra sincs ok, térségünk élelmiszer önellátottsága …