2020. április 3., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2019. 10. 02.

Témák:

– Szerda délutántól 25 perccel vált rövidebbé a Békéscsaba – Budapest távolság. Kardos térségében a déli órákban adták át az M44-es kétszer két sávos, 62 kilométeres szakaszát, mely 2002 óta a leghosszabb, újonnan épült, állami útszakasznak számít.

– Folytatódik az Almásy-kastély felújítása. A közel egy milliárd forintos beruházás következő fázisaként a kastély cselédszárnyát újítják fel. Az épületrészben egy olyan rendezvénytermet, báltermet alakítanak ki, mely alkalmas a különböző gasztro események lebonyolítására. Szerdán aláírták a kivitelezési szerződést, valamint az alapkőletétel is megtörtént.

– Erkölcsi kötelessége minden választópolgárnak, hogy a saját sorsa feletti rendelkezés lehetőségét ne adja más kezébe – hangsúlyozta Kövér László a Vésztőn tartott lakossági fórumon. Az Országgyűlés elnöke hozzátette, Magyarország az elmúlt kilenc évben gyarapodó időszakon ment keresztül, ami az emberek munkájának köszönhető.

– Jól használta fel az 58 milliárd forintos TOP-os fejlesztési keretét Békés megye – mondta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke a 3Témában. A műsorban az elmúlt öt év megyei beruházásairól esett szó.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2020. 03. 30.

Témák: – Mérséklődött a koronavírus-járvány következtében kialakult pánikvásárlás. Aggodalomra továbbra sincs ok, térségünk élelmiszer önellátottsága …