2024. április 19., péntek
FONTOS

Többen dolgoznak a munkaerő piaci reformprogram indulása óta

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kihelyezett elnökségi ülésének ez alkalommal a gyulai Royal Nyomda adott otthont. – Békés megye könnyen a nyomdaipar fellegvárává válhat – így kezdte az ülést Orosz Tivadar a megyei kamara elnöke. Ezért is esett a választás a gyulai cégre az októberi ülés során. Az elnöki köszöntő után Balog Miklós ügyvezető tulajdonos mutatta be röviden a javarészt tekercses öntapadó címkét és csomagolóeszközt gyártó céget.

Békés megye munkaerő piaci helyzetéről Pántya Imre, a Békés Megyei Kormányhivatal főosztály-vezetője beszélt. A munkaerőhiány kezelése érdekében nemrég elindított munkaerő piaci reformprogram révén más térségekben eddig összesen több, mint 21 000 embert közvetítettek ki a versenyszférába. Békésben 2-3 hónap alatt közel 1300-an találtak így munkát.

A Royal Nyomda tanácstermében beszéltek a szakképzési rendszer átalakításáról is. Erről korábban már a Gyula TV 3Téma című műsorában is szó esett. A reformprogram jelentős változásokat hoz majd az OKJ-s képzésekben, illetve bővül a kizárólag iskolarendszerben megszerezhető szakmák száma is.

A Fogyasztóvédelmi Békéltető Testületek mandátuma 2019. december 31-gyel megszűnik. Magától értetődően új békéltető testület alakul a jövőben, a különböző jogszabály változások miatt azonban ez idén másképp történik.

Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a fogyasztóvédelmi testület tagi és elnöki pályázatainak rangsorolásáról beszélt.

A kihelyezett elnökségi ülésen szó esett még a kamara pénzügyi helyzetéről, ezen belül a tagdíj fizetési és hozzájárulási díj befizetési morált vizsgálták. A tanácskozás során üzemlátogatást is szerveztek az elnökségi tagok számára a Royal Nyomdában.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …