

Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, Gyula az értékek megőrzésében az élen jár. A hagyományok ápolása és éltetése a város egyik jellegzetessége.
A hagyományteremtő céllal életre hívott Brumár Mihály Kerékpáros Emlékversenyen megjelentek azok is, akik az egykori kerékpáros tanítványai voltak, napjainkban pedig bicikli boltot üzemeltetnek.
Brumár Mihály egyfajta példaképnek számított Gyulán. Városi, megyei és országos szinten is ért el szép eredményeket. A kerékpározással nyugdíjba vonulása után sem hagyott fel, rengeteg túrán vett részt nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is.