2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Ötéves a gyulai Babaruha program

Szombaton, a művelődési központban ünnepelték meg a gyulai Babaruha program ötéves évfordulóját. Az eseményen számos lehetőséget biztosítottak annak érdekében, hogy az egész család jól érezze magát.

A Babaruha program keretein belül először 2014. április 3-án köszöntötték a város két újszülöttét és az őket világra hozó édesanyákat. Azóta pedig öt év telt el, és közel ötszáz csomag talált gazdára. Idén szeptember 11-én például Szeidler Mátéhoz látogattak el.

A városvezetés kezdeményezéséhez Póka György festő, grafikus is csatlakozott, aki Teremtés-sorozatának zománcképeiből ajánlott fel egyet-egyet. Elárulta, alkotásain a fehér madarak a szabadságot és a szeretet szimbolizálják, ezeket az érzéseket szeretné átadni, megosztani a kisgyermekes családokkal.

Görgényi Ernő polgármester elárulta, 2014 óta eddig összesen 473 gyermeket köszöntöttek egy-egy virágcsokorral, névre szóló babaruhával és Póka György festményével. Hozzátette, Gyula egy családbarát település, mivel 2017 óta minden olyan családot, ahová kisgyermek érkezik, 30 ezer forinttal támogattak. Hiszen az új élet világra jövetelével nem csak egy család, hanem az egész közösség is gazdagodik. Éppen ezért hozták létre a Babaruha programot is, melyet a 90, 95 és 100 évesek köszöntése ihletett.

A szombati eseményen a gyerekeket lufival, vattacukorral, várták, de részt vehettek a különböző játszóházakban és a kézműves foglalkozásokon egyaránt.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …