2019. október 19., szombat
FONTOS

Bemutatta Verát Grecsó Krisztián, előtte díjazták a gyulai olvasókat

Hatvanan jelentkeztek, végül harmincheten teljesítették idén a gyulai könyvtár Nagy Olvasási Kihívását.

A díjakat Dézsi János könyvtárigazgató adta át október 7-én. A program a tavalyihoz hasonlóan működött, február 4-én indult el a kihívás, hogy adott idő alatt – azaz 2019 szeptember végéig – 25 könyvet kellett végig olvasniuk a jelentkezőknek. A feladatot vállalva voltak, akik szinte “falták” a könyveket és pár hónap alatt többen is 3×25 könyvet olvastak el, igaz őket már egész szenvedélyes olvasóknak is lehet hívni. Az idei olvasási kihíváson gyermek kategóriában nyolc, felnőtt kategóriában pedig harmincegy díjat adtak át. Az egyéb tárgyi nyeremények mellett mindannyian egy teljes évre ingyen iratkozhatnak be a könyvtárba.

A Nagy Olvasási Kihívás eredményhirdetése után Grecsó Krisztián könyvbemutatójával folytatódott az esemény. A József Attila-díjas költő legújabb, Vera című kötetét hozta el Gyulára. Új regénye arról szól, hogy a családi titkokat felfedni nemcsak tudás, de bátorság kérdése is.

A történet 1980-ban játszódik Szegeden. Az író elmondta, sokan véleményezik őt azzal, hogy ez a kötet egy fordulópont az életében, ugyanis egyfajta önéletrajziságot lehet benne felfedezni, köszönhetően a történetben megemlített helyszíneknek, szereplőknek. Ezt viszont cáfolta a költő és véleménye szerint egyáltalán nem különbözik a Vera a korábbi műveitől.

Nézze meg ezt is:

Fodrász tanműhelyet adtak át a Harruckernben

Új lehetőség nyílt a fiatalok és a szakmát tanulni vágyók számára a Harruckern iskolában, a …