2025. április 30., szerda
FONTOS

79 csapat 316 versenyzője vett részt a Bolyai csapatversenyen, Gyulán

Az alábbi felvételeken a csapatok még izgatottan várakoznak, hogy megkapják feladatlapjaikat a Bolyai János nevét viselő verseny megyei döntőjén.

A gyulai ötös iskolába idén is nagy számmal érkeztek annak érdekében, hogy összemérjék matematikai és logikai készségüket. A 79 csapat 315 versenyzője a gyulai és a környező általános iskolákból érkezett. A 3-8. évfolyamosokat érintő megmérettetésre többen már tapasztaltan és jól felkészülten érkeztek.

Ezeken a képsorokon pedig láthatjuk, ahogy a 6. osztályosok hozzákezdenek a feladatsorok megoldásához. Ahogy minden évben, úgy idén is összesen 14 feladatot kellett megoldaniuk a csapatoknak. Kiss Andrásné, a verseny koordinátora elárulta, nagyon fontos a matematikai szövegértés a verseny során, hiszen egy feladatnál akár több megoldás is helyes lehetett.

A Bolyai János Csapatverseny megrendezése hagyomány az ötös iskolában, hiszen immár tizenharmadik alkalommal adott helyet a matematikaverseny megyei döntőjének. A fürdőváros mellett az általános iskolások Békéscsabán, Szarvason, Mezőkovácsházán és Orosházán mérhették össze tudásukat a népszerű vetélkedőn.

A verseny eredményhirdetésére október 24-én, a zeneiskola színháztermében kerül sor.

Nézze meg ezt is:

A munka ünnepét tartották Máriafalván

Szerdán 10 órakor indult a menet a máriafalvi Wenckheim Mária Stefánia Nappali Központ elől. A …