2020. július 4., szombat
FONTOS

Fodrász tanműhelyet adtak át a Harruckernben

Új lehetőség nyílt a fiatalok és a szakmát tanulni vágyók számára a Harruckern iskolában, a 2019-20-as tanévtől kezdve ugyanis már a fodrász szakma is elsajátítható Gyulán. A tanévben 8 tanuló már el is kezdte a képzést, felnőttoktatási rendszerben, de következő évtől már nappali oktatásban is várják a diákokat.

A Gyulai Szakképzési Centrumnál már korábban tervben volt, hogy a fürdővárosi tagintézményt egy újabb tanulható szakmával bővítsék, majd a fodrászatra esett a választás. Akik a szépészeti szakmában szeretnének tovább tanulni, számukra jó választás lehet ezentúl a gyulai képzés, hiszen korszerű eszközök segítségével, szalon színvonalú helyszínen tanulhatnak a pénteken átadott új fodrász tanműhelyben.

A beruházásra közel 2 millió forintot fordított a szakképzési centrum, melyhez segítséget nyújtott az Innovációs és Technológiai Minisztérium egy közel ugyanekkora összeggel. Az eszközbeszerzésre egy hasonló összeget fordítottak, így összesen közel 6,5 milllió forintból alakult ki az új tanműhely.

Az épület átadása után a nemzeti színű szalagot is átvágták, majd a jelenlévők belülről is körbejárhatták az új fodrász tanműhelyet.

Nézze meg ezt is:

A jövő héten újra gyérítik a szúnyogokat Gyulán

E hét hétfőjén az időjárás miatt ugyan elmaradt a tervezett művelet, de utána pótolták a …