2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2019. 10. 25.

Témák:

– Harmadik alkalommal támogatta a Linamar Hungary Zrt. a gyulai Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványt azzal az összeggel, ami az általuk szervezett futóversenyen gyűlt össze. Az Orosháza-Gyopárosfürdőn megtartott versenyen közel 350-en vettek részt, ennek köszönhetően a koraszülöttmentő működésére 781.500 forint gyűlt össze.

– A csütörtöki, alakuló testületi ülés után tartottak sajtótájékoztatót a „Zöldkereszt” épületénél. Kónya István bejelentette, az Eötvös utcában heteken belül korszerűsítik a legrosszabb állapotban lévő járdaszakaszt.

– Az Udvartér Teátrum díjnyertes előadását láthatták kedden, a Gyulai Várszínházba érkezők. A közel teltházas érdeklődésnek örvendő darab bemutatja, ki menyi mindent tenne meg egy állás megszerzéséért?

– Az idei Bolyai Matematika Csapatverseny megyei döntőjének résztvevőit díjazták csütörtökön, a gyulai zeneiskolában. Az eseményen évfolyamonként az első hat csapat eredményeit ismerték el.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 15.

Témák: – Péntek késő délután, a Százéves cukrászda udvarán tartott programismertető fórumon jelentette be Görgényi …