

A tanácskozás az interpellációkkal kezdődött, Szalai György képviselő a gyulai szelektív hulladéklerakóhelyek állapotáról beszélt. A lakosság többször is jelezte, hogy az említett lerakóhelyeket a legtöbben nem rendeltetésszerűen használják. Ezt Kiss Szabolcs is megerősítette egy számára címzett levéllel. A szelektív kukák körül szétszórt, nem odavaló hulladék rontja a környezetet, az építési hulladéktól kezdve élelmiszerek és ruhaneműk is megtalálhatóak a földön, a szelektív szigetek körül. A probléma megoldásával kapcsolatban Virányi István, Gyulai Közüzemi Kft. főmérnöke válaszolt.
A tájékoztatók után Görgényi Ernő polgármester a jogszabályi változásokkal folytatta, itt a gyulai Airbus beruházással kapcsolatban ismertetett egy újabb fontos lépést. Az október 24-i kormányrendeletben a beruházást nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűvé nyilvánították, így egyes ügyintézések jelentősen felgyorsulhatnak a közeljövőben.
Az októberi testületi ülésen az Erkel Ferenc Művészeti Ösztöndíjak odaítéléséről is döntöttek. A kiírásra összesen három pályázat érkezett be, melyből kettő volt érvényes, Rózsa Kitti, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója és Tóth Balázs, szintén szegedi hallgató pályázata. A havi huszonötezer forintos ösztöndíjban részesülő tanulók november 7-én, az Erkel Ferenc születése alkalmából rendezett városi rendezvényen vehetik át az erről szóló oklevelet.
A grémium tárgyalt a város településfejlesztési koncepciójáról is, melyet Béres István főépítész ismertetett. A koncepció hosszútávra, a következő két évtizedre határozza meg a fejlesztési célokat.
Az előterjesztéssel kapcsolatban Leel-Őssy Gábor önkormányzati képviselő is felszólalt. A közlekedési infrastruktúra fejlesztéseit érintve a közeli reptér lehetőségére is kitért.
Az október 31-i ülésen a Helyi Építési Szabályzat módosításáról is döntöttek, a Wellnes Hotel Gyula tömbjére vonatkozóan. A Hotel Gyula Kft. tulajdonosai a szálloda mögötti Bethlen Gábor utcában ingatlanokat vásároltak, szállodai szobákat és szolgáltató helyiségeket magába foglaló épületszárny megvalósítása érdekében. Az ingatlanokat korábban családi házként használták, a jelenlegi szabályzat módosítása a bővítés engedélyezési feltételeit biztosította, melyet elfogadtak a képviselők.